Bizonyára gondoltatok már a cipősdoboz-ajándékokra, ahogy mi is. Talán vártátok is, hogy jelentkezzünk, amit eddig azért nem tettünk, mert nem volt biztos információnk. Sajnos most sincs.

A vírushelyzet miatt nem tudjuk, kapunk-e egyáltalán csomagokat, és ha igen, mennyit. Tehát ígérni nem tudunk, de lehetőség van pályázatot benyújtani, ha szeretnétek. Csatolva találjátok a szokásos nyomtatványt. Mielőtt kitöltitek, gondoljátok át, hogy a járványügyi szabályok betartása mellett tudtok-e egyáltalán ajándékot osztani. Ha igen, akkor mennyit és azt milyen módon tudnátok eljuttatni a célcsoportotokhoz. Természetesen a pályázati lap bevezetőjében szereplő, rendezvénnyel kapcsolatos részt a helyzet fogja alakítani. Nem töröltük ugyan, de tudjuk, hogy ebben az évben nem sok esély lesz közös programra, sajnos.

Ne feledjétek, hogy csak digitálisan, Word formátumban kitöltött pályázatokat áll módunkban elfogadni. Ennek oka, hogy kézzel írottat / telefonnal fotózottat nem tudunk regisztrálni a rendszerünkben, a begépeléshez pedig sajnos nincs kapacitásunk.

Igényeteket most is a  címre küldhetitek egy külön emailben (nem válaszként erre). Határidő: 2020.11.15. 

Mindenkinek vissza szoktam igazolni, hogy megkaptuk a pályázatát. Ha ezt három napon belül nem tenném, akkor kérdezzetek rá, legyetek szívesek!

Szerencsére van két feltétel nélküli jó hírünk is.

  1. Ebben az évben is lehet ajándék könyveket igényelni, akkor is, ha dobozaink nem lesznek. Közöttük szerepel 3 új izgalmas ifjúsági- és egy gyerekregény. Ezzel kapcsolatban küldünk majd nektek egy külön emailt.
  2. Palánta Sorsfordító Alapítvány Biblia pályázata magyarországi gyülekezetek, missziós szervezetek és keresztény szolgálók számára, egyszerű fordítású Bibliák ajándékozása céljából.

Figyelem! Ezt nem hozzánk kell beküldeni, hanem a Sorsfordító Alapítványhoz, erre a címre:    Határidő: 2020. november 6. éjfél.

Részletes információt a csatolt 2020_EFO_Biblia Palyazat c. dokumentumban találtok, pályázni pedig a 2020_EFO_Biblia Palyazati lap c. nyomtatvány kitöltésével tudtok. Szintén csatolva találjátok.

Jelentkezéseiteket várja Németh László a 06-30-222-1731-es telefonszámon.

2020_EFO-Biblia pályázat
2020_ EFO Biblia pályázati adatlap
ÖA-Cipősdobozok-PÁLYÁZATI-ŰRLAP