Az Omega Hálózat nagy hangsúlyt helyez arra, hogy minél többen megismerjék e világ Teremtőjét, Megmentőjét és Fenntartóját. Az érdeklődők számára tartjuk az Alpha kurzust, ahol kötetlen beszélgetés keretében vizsgáljuk meg az élet értelmét, és találjuk meg a választ a nagy kérdésekre a Biblia szemszögéből. Alap hozzáállásunk, hogy nincs rossz kérdés, csak rossz válasz. Aki elgondolkodott már azon, hogy miért is élünk, mi az élet célja, az otthon érzi magát az Alpha kurzusainkon, ahol éppen ezeket a kérdéseket boncolgatjuk, elemezzük.

Mottónk: „nincs rossz kérdés, csak rossz válasz”. Minden kérdés jogos, amit az igazi keresés motivál, és van is válasz.
Kis csoportokban folytatjuk az alkalmakat, kötetlen, beszélgetéses formában, süti és üdítő mellett. Azzal, hogy valaki ide jár, nem kötelezi el magát sem a gyülekezethez, sem semmilyen felekezethez, szó szerint kötetlen, beszélgetéses alkalmak ezek, ahol már nagyon sokan megtalálták a választ. Célunk az evangélium igazságának megismertetése és az emberek Jézus Krisztushoz való vezetése.

A kurzus a gyülekezet életéhez oly módon járul hozzá, hogy az új megtérőknek szilárd alapot ad hitük felépítésére, segít a közösségbe való beépülésükben.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk a kérdezésre és a jó válasz megtalálására, megértésére, elfogadására.

További információk az Alpha kurzusokról:

Magyarországon: www.alphakurzus.hu és a világon: uk.alpha.org.