Három egymást követő nap, három különböző történet. Október 31-én a Halloween sötét jelképei kerülnek előtérbe, november 1-jén a katolikus egyház a szentekre emlékezik, november 2-án pedig az elhunytakért imádkozik. De honnan erednek ezek a szokások? Mi köti össze őket, és mi választja el egymástól? Vajon valóban minden úgy történt, ahogyan a népszerű történetek állítják? És mit kell minderről keresztényként gondolnunk?
Gősi Tamás cikke.
Október 31. – HALLOWEEN
Mit jelent a név?
A Halloween szó nem az ördög vagy a pokol nevéből ered, hanem egy keresztény ünnep elnevezéséből. Az angol All Hallows’ Eve kifejezés jelentése „mindenszentek előestéje”: a ‘hallow’ a ‘szent’ jelentésű óangol szóból származik, az ‘eve’ pedig előestét jelent. Az interneten terjedő magyarázat, amely szerint a Halloween annyit tesz, hogy „a pokol győzni fog”, nyelvtörténetileg hamis.
Samhain az ír-gael hagyományban
A Halloween történeti hátterének egyik fontos eleme az ír–gael kultúrában ismert Samhain (ejtsd: száu-in vagy szávin) nevű ünnep. Az írek hagyományaiban Samhain az év egyik fontos fordulópontja volt, amely a nyár végét és a tél kezdetét jelezte.
A Samhain kereszténység előtti történetéről nem rendelkezünk részletes, kortárs írásos beszámolókkal. Ismereteink elsősorban későbbi, középkori ír szövegekből származnak. Az Emer megkérése (Tochmarc Emire) című történet Samhaint az év egyik fontos időpontjaként említi. A Nera kalandja (Echtra Nerai) című elbeszélés pedig Samhain éjszakájára helyezi azokat az eseményeket, amelyek során a főhős halottakkal és a túlvilág lakóival találkozik. Ezek a művek betekintést engednek a középkori ír hagyományokba, de önmagukban nem bizonyítják, hogy a kereszténység előtti kelta közösségek pontosan milyen szertartásokat végeztek. Arra következtethetünk belőlük, hogy Samhainnak régebbi gyökerei lehettek, de azt nem tudjuk teljes bizonyossággal rekonstruálni, hogyan ünnepelték a kereszténység előtti kelták.
Samhain és a szellemvilág
A Samhain a modern neopogány vallásokban, köztük a Wicca számos irányzatában is kiemelt ünnep. Az év nyolc ünnepéből álló, úgynevezett évkör egyik fontos állomása, amelyet a halálhoz és a szellemvilághoz kapcsolnak.
Egyes közösségekben ilyenkor nem csupán megemlékeznek az elhunytakról, hanem rituálisan kapcsolatot is keresnek velük.
Jenny Butler vallástudományi kutató egy ír neopogány Samhain-szertartásról számol be, amelyen a résztvevők az égtájakhoz kapcsolódó szellemek mellett elhunyt hozzátartozóik szellemét is meghívták a rituális körbe. Butler más Samhain-szertartásokról is ír, amelyek során a résztvevők üzeneteket küldenek elhunyt szeretteiknek úgy, hogy a papírra írt üzeneteket rituális tűzben elégetik. Ennek hátterében az a hit áll, hogy Samhain idején az élők és a holtak világa közötti határ átjárhatóbbá válik. A Samhain tehát egyes mai pogány közösségekben a halottakkal való rituális kapcsolatkeresés alkalma is.
Ezzel párhuzamosan a sátánista szervezetek egy része saját ünnepi rendszerének részeként kezeli a Halloweent.
A The Satanic Temple nevű sátánista szervezet a Halloweent saját ünnepei között tartja számon. Saját honlapján azt írja, hogy ezen a napon az élvezeteket és a sötétség világát ünneplik, és a félelmetes jelmezeket, valamint a félelmekkel való szembenézést is az ünnep részének tekintik.
A Church of Satan pedig kifejezetten arról ír, hogy a Halloween a sötétség, a morbid jelképek és a halottakhoz kapcsolódó félelmek világát jeleníti meg.
A szervezet honlapján megjelent, főpapnője, Blanche Barton által jegyzett írás még a halál és a természetfeletti világ kapujának megnyílásáról, démonokról és szellemekről is beszél. Ezek a nyilatkozatok egyértelműen megmutatják, hogy a mai Halloween sötét, démoni és természetfeletti jelképeit egyes sátánista irányzatok tudatosan magukénak vallják.
Hogyan alakult ki Halloween?
A nyugati egyházban fokozatosan kialakult a mindenszentek november 1-jei ünnepe, így október 31. annak előestéjévé vált, innen az All Hallows’ Eve.
Az ír és skót területeken a keresztény ünnepkör idővel kölcsönhatásba került a Samhainhoz kapcsolódó helyi hagyományokkal.
A mai „csokit vagy csínyt” (trick-or-treat) szokás több hagyomány találkozásából alakult ki. A középkori Angliában a szegények lélekpogácsát (soul cake) kaptak azért, hogy imádkozzanak az elhunytakért (souling). Írországban és Skóciában a jelmezes házról házra járás (guising) vált szokássá. Ezek a hagyományok egyaránt hozzájárulhattak a mai Halloween-kéregetés kialakulásához.
A 19. században ír és skót bevándorlók vitték magukkal ezeket a szokásokat Észak-Amerikába, ahol a 20. században a tömegkultúra és a kereskedelem hatására kialakult a ma ismert Halloween.
Stingy Jack és a töklámpás
A Halloween legismertebb jelképe a kifaragott töklámpás, angolul jack-o’-lantern. A szokás ír hagyományokból ered, és szorosan összefonódott egy Stingy Jack, vagyis a fösvény Jack nevű alakról szóló népmesével. A legenda szerint Jack többször is túljárt az ördög eszén, és elérte, hogy az ne vihesse el a lelkét. Amikor azonban meghalt, a mennybe sem engedték be, a pokolba pedig az ördög nem fogadta be. Így Jack arra ítéltetett, hogy örökké a sötétben bolyongjon. Az ördög egy izzó parazsat adott neki, amelyet Jack egy kivájt tarlórépába tett, hogy annak fényénél világíthasson magának.
A legenda és a Halloweenkor készített lámpások szokása idővel összekapcsolódott. Írországban és Skóciában október 31-én ijesztő arcokat faragtak tarlórépába vagy más gyökérzöldségekbe, majd égő gyertyát helyeztek beléjük. A lámpásokat a házak közelében helyezték el, vagy magukkal vitték, hogy elriasszák Jacket és más ártó szellemeket, akikről úgy tartották, hogy ezen az éjszakán kóborolhatnak. A jack-o’-lantern elnevezés így kapcsolódott össze a Halloweenkor használt, világító, ijesztő arcú lámpásokkal. Amikor az ír és skót bevándorlók magukkal vitték ezt a hagyományt Észak-Amerikába, a tarlórépát fokozatosan felváltotta a nagyobb, könnyebben faragható tök. Így vált a lámpás a mai Halloween egyik legismertebb jelképévé.
Miért nem ünneplem keresztényként a Halloweent?
Keresztényként nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Biblia egyértelműen tiltja a varázslást, a jóslást, a halottidézést és a szellemvilággal való tiltott kapcsolatkeresést (5Móz 18,10–12; 3Móz 19,31).
Ézsaiás próféta is arra figyelmeztet, hogy az élőknek nem a holtakhoz kell fordulniuk (Ézs 8,19). Saul király és az endori halottidéző története pedig komoly figyelmeztetés arra, hová vezet ez az út (1Sám 28).
Az Újszövetség szintén arra int, hogy ne vállaljunk közösséget a sötétség terméketlen cselekedeteivel (Ef 5,11).
Ezért keresztényként nem tartom helyesnek a Halloween ünneplését, különösen azokat a programokat, amelyek a boszorkányságot, a démoni alakokat, a halottidézést vagy az okkultizmust vonzó és szórakoztató formában jelenítik meg.
A báránybőrbe bújt farkas bármilyen álruhát visel, attól még farkas marad!
November 1. – Mindenszentek
Mindenszentek a katolikus egyház ünnepe, amelyen az egyház az összes üdvözült szentre emlékezik, azokra is, akiket az egyházi naptár külön nem említ. A katolikus tanítás szerint a szentek nem imádat, hanem tisztelet tárgyai, és a mennyben élő szentek közbenjárása kérhető, ezt az egyház Krisztus egyetlen közvetítői szolgálatának kiterjesztéseként érti.
Mi, neoprotestáns keresztények nem tartjuk meg a katolikus egyház liturgikus ünnepeit, és nem kérjük az elhunyt szentek közbenjárását. Meggyőződésünk szerint a Biblia Jézus Krisztust nevezi Isten és ember között az egyetlen közbenjárónak (1Tim 2,5), az Újszövetség pedig sem példát nem ad az elhunytak megszólítására, sem nem biztat rá. Tiszteletben tartjuk, hogy katolikus testvéreink ezt másként értik, de mi a Szentírás tanúságát követve közvetlenül Krisztushoz fordulunk.
November 2. – Halottak napja
Halottak napján a katolikus egyház megemlékezik az elhunyt hívekről, és imádkozik értük. Az ünnep mögött a szentek közösségének hite, az elhunytakért való imádság gyakorlata és a tisztítótűz tana áll, amely szerint egyes elhunytaknak a mennybe jutás előtt még meg kell tisztulniuk.
Ezt a tanítást mi nem fogadjuk el, mert meggyőződésünk szerint a Biblia nem tanít halál utáni, tisztítótűzként értelmezett megtisztulásról. A Szentírás Krisztus megváltó művének teljes elégségességére mutat: ő „egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket“ (Zsid 10,14), és a halált az ítélettel kapcsolja össze (Zsid 9,27). Ezért nem tartjuk meg a halottak napját, és nem végzünk az elhunytak sorsát befolyásolni szándékozó imádságot vagy szertartást.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elhunytakra való emlékezés idegen volna a hitünktől. A sírok meglátogatása vagy egy szál virág elhelyezése nem bűn, hanem a szeretet és a tisztelet természetes kifejezése. Ezen a napon azt javasoljuk, hogy az emlékezés mellett adjunk hálát Istennek azokért, akik nekünk adattak: családtagjainkért, barátainkért, hitbeli elődeinkért (Fil 1,3; Zsid 13,7).
