Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az elmúlt időszak nem vetette vissza táborfejlesztési terveinket és lehetőségeinket!
Elkészült az új raktárépületünk, amit nemrégiben berendeztünk, őszre készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben fogadjon adományokat és később pedig a környékbeli falvak szükségben lévőinek segítségére legyen az evangélium hirdetése mellett.
Alapítványunk örömmel vesz szeptembertől minden tartós-élelmiszer, ruha, játék adományt magányszemélyektől és cégektől, civil szervezetektől egyaránt!
A július építőtábor alatt a lelkes önkéntes testvérekkel, akik az ország minden részéről érkeztek, lebontottuk a régi garázs épületét és többezer téglát mentettünk meg a későbbi kerítésekhez, pihenőudvarhoz.
Jó volt hallani a résztvevők szájából:
„Újjászületésem után egyből egy gyülekezeti táborba kerültem, ahol fantasztikus élményeim voltak. Fontosnak tartottam, hogy munkámmal is hozzájáruljak ehhez a nagyszerű táborhoz!”
„Mi a párommal olyan sokat kaptunk az Omega gyülekezeten keresztül, hogy szerettünk volna valamennyit visszaadni munkánkkal!”
Köszönjük az adományokat, egyéb segítségeket, az önkéntes munkát!
Ősszel folytatjuk, végre megújul és kibővül a vizesblokk!