Szeptembertől folytatódik az Omega Képzési központ keretein belül a képzési év. Idén három tanfolyamot szeretnénk indítani:
- Missziós (evangélista) képzés
- Bibliaiskolai képzés
- Próféta képzés
A határon túli szolgálattevőknek elérhető lesz továbbra is a távképzés lehetősége. A missziós képzésre, valamint a bibliaiskolába mindenkit várunk szeretettel, akik szeretnének a küldetésükben, illetve az igeismeretükben növekedni. A szolgálóknak különös hangsúllyal ajánljuk ezeket a képzéseket!
A prófétaiskolába várjuk azokat a közbenjárókat, akik már aktívan részt vesznek a helyi imaszolgálatban, valamint azokat a testvéreket, akiknél elindult a prófétai ajándék kibontakozása, illetve szeretnének ezen a területen fejlődni.
Mindegyik képzés feltétele a mellékelt jelentkezési lap kitöltésén és visszaküldésén túl a pásztortól egy személyes, néhány soros ajánlás is!
Mindenkit szeretettel várunk az Omega Hálózatból és bármelyik felekezetből! Bátorítsátok a testvéreket, hiszen az itt tanultak a helyi gyülekezetet erősítik!