Az Omega Hálózat Egyház

technikai száma:

1672

Az Omega Hálózat

Az Omega Hálózat Egyház 2005 óta működő neoprotestáns keresztény közösség. Küldetésünk, hogy a Biblia értékeit és a hit reményt adó üzenetét a mai kor embere számára is érthető és átélhető módon adjuk tovább.

A hálózat 10 régióban (Magyarországon, a határon túl, Nyugat-Európában és a tengerentúlon) több mint 100 településen működik, számos önálló gyülekezettel és közösségi házzal, ahol a szellemi-lelki élet mellett közösségi, családi és szociális programok is zajlanak.

Gyülekezeteink és programjaink minden korosztály számára nyitottak: gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, családoknak és időseknek egyaránt. Arra törekszünk, hogy lelki támogatást, közösséget és gyakorlati segítséget nyújtsunk mindazoknak, akik hozzánk fordulnak.

Kérjük, hogy adója 1+1%-ával támogassa Ön is a munkánkat, melyből ízelítőt az alábbiakban talál!

Köszönjük a támogatását!

Misszióink

Az Omega Hálózat missziós munkája több területen zajlik, Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt.

Az Omega Szeretetszolgálat rászoruló családokat támogat, a határon túli misszió Erdélyben, a Vajdaságban, Kárpátalján, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban működő magyar közösségekkel dolgozik együtt.

A roma misszió több magyarországi vármegyében segíti a helyi közösségek megerősödését.

Az újgenerációs szolgálatok közé tartozik az immár felekezetközi misszióvá erősödött Kölyökplacc (kisgyermekek), FireOn(tinédzserek), illetve iFeszt (huszonévesek) rendezvénysorozatok, valamint a fiatalok és gyermekek táboroztatása a Van Remény Alapítványunkkal együttműködve a Hálózat saját táborhelyén Kaposszekcsőn, valamint más helyszíneken, ahol családok, rászoruló gyermekek, ifjúsági csoportok és határon túli fiatalok kapnak lehetőséget a közösségben való épülésre.

Az Omega Képzési Központ vezetőképzésekkel és felnőttképzésekkel támogatja a közösségek fejlődését, valamint férfi- és női képzéssel, mentorprogramokkal a társadalmi felelősségvállalást is erősíti.

A hálózat több hazai és nemzetközi együttműködéssel is rendelkezik, köztük a Zsidók Jézusért, a Wycliffe Bibliafordító Szolgálat, Felnézek Fesztivál, de kapcsolatban állunk indiai, mongol és kínai missziókkal is.

Mire fordítjuk a beérkezett támogatást?

Kaposszekcsői Üdülőtábor

Az Omega Hálózat egyik kiemelt területe a gyermek- és ifjúsági programok szervezése, különösen a nyári táboroztatás. Ezt a munkát a Van Remény Alapítvánnyal együttműködésben végezzük, amelyet közösségünk működtet és egyéni adományokból fejlesztünk.

Saját táborhelyünk Kaposszekcsőn található, de más helyszíneken is szervezünk programokat. Júniustól augusztus végéig évente 12–15 tábort valósítunk meg. Ezek között szerepelnek családi táborok, rászoruló gyermekek és fiatalok számára szervezett alkalmak, valamint határon túli magyar fiatalokat megszólító programok is.

Egy időben 40–50 gyermek és fiatal elhelyezését tudjuk biztosítani. Célunk, hogy minél több rászoruló fiatal számára tegyük elérhetővé ezt a lehetőséget – olyan közösségi élményt és támogatást adva, amely hosszú távon is erősíti őket.

Ahhoz, hogy még több gyermek és fiatal vehessen részt táborainkban, további támogatásra van szükségünk. Felajánlásával Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy minél több rászoruló fiatal kapjon esélyt egy biztonságos, építő közösségi élményre.

Határon túli misszió

Az Omega Hálózat rendszeresen végez közösségépítő és támogató munkát a határon túli magyarság körében. Jelen vagyunk Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban, valamint több nyugat-európai országban – például Hollandiában, Belgiumban és Angliában – továbbá az Egyesült Államokban is.

A helyi magyar közösségekkel és gyülekezetekkel együttműködve dolgozunk azon, hogy erős, összetartó közösségek működjenek, és a magyar identitás, valamint az anyaországgal való kapcsolat is megmaradjon és erősödjön. Rendszeresen szervezünk képzéseket lelkipásztorok, munkatársak és önkéntesek számára, valamint támogatjuk új közösségek indulását. Terveink között szerepel a határon túli munka további megerősítése magyarországi misszionáriusok kiküldésével.

A folyamatos kapcsolattartás, a rendszeres látogatások, az utazások és a missziós csoportok kiküldése jelentős anyagi ráfordítást igényel. Támogatásával hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a közösségek hosszú távon is stabilan működhessenek, és a külhoni magyarok számára is elérhető maradjon a közösségi és lelki támogatás.

Szeretetszolgálat

Az Omega Szeretetszolgálat országos és határon túli segítségnyújtást végez rászoruló családok számára. Élelmiszer- és ruhaadományokat gyűjtünk, rendszerezünk és juttatunk el azokhoz, akiknek valódi szükségük van rá. Munkánkat magánszemélyek és cégek felajánlásai, valamint az Élelmiszerbankkal való folyamatos együttműködés segíti.

Az összegyűjtött ruhákat, cipőket és tartós élelmiszereket Magyarországon, valamint Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján osztjuk szét. Az elmúlt években egyre több családhoz tudtunk eljutni, és évről évre növekvő számban szervezünk karácsonyi cipősdoboz-adományozást is, határon innen és túl.

Folyamatosan fejlesztjük logisztikai és raktározási kapacitásunkat annak érdekében, hogy a segítség gyorsan és hatékonyan jusson el a rászorulókhoz. A szállítás jelenleg egy kölcsönkapott járművel történik, ami hosszú távon bizonytalan megoldás.

Célunk egy saját gépjármű beszerzése, amely stabil alapot biztosítana a szállítási feladatok ellátásához, és lehetővé tenné, hogy még több családhoz juttassuk el a támogatást.

Roma misszió

Gyülekezeteink több térségben is aktívan jelen vannak a roma közösségek körében. Különösen Hajdú-Bihar, Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Veszprém és Heves vármegyében működnek olyan közösségeink, amelyek kifejezetten a helyi roma lakosságot érik el.

A roma misszió a kisebbségek felé végzett munkánk egyik legfontosabb területe. Célunk, hogy ezekben a közösségekben erős, stabil hátteret biztosítsunk, támogassuk a társadalmi beilleszkedést, és valódi előrelépési lehetőségeket teremtsünk a családok számára. A helyi közösségek nemcsak lelki támogatást, hanem kapcsolati hálót és gyakorlati segítséget is nyújtanak.

A következő időszak legfontosabb feladatai közé tartozik saját közösségi terek, épületek vásárlása, valamint munkatársaink főállású szolgálatba állítása, hogy hosszú távon is kiszámítható jelenlétet tudjunk biztosítani ezekben a térségekben.

Fontos számunkra regionális alkalmak szervezése is, amelyek erősítik az összetartozást és lehetőséget adnak a közös fejlődésre. Ehhez elsősorban a terembérletek és a szervezési költségek fedezéséhez kérünk támogatást.

Néhány életkép gyülekezeteink életéből

Rendelkezzen adója 1+1%-áról

Támogassa az Omega Hálózat közösségeit és alapítványait

A személyi jövedelemadó 1+1%-ának felajánlása Önnek nem jelent többletköltséget, mégis jelentős segítséget nyújt közösségeink és programjaink működéséhez.

1% egy regisztrált civil szervezetnek, további 1% pedig technikai számmal rendelkező vallási közösségnek ajánlható fel.

Kedvezményezett neve: Omega Hálózat Egyház

Technikai szám: 1672

A nyilatkozat benyújtásának határideje: 2026. május 20.
Ha munkáltatón keresztül adja le lezárt borítékban, akkor a határidő: 2026. május 10.

Miért fontos az 1%?

Az 1%-os felajánlásokból tudjuk támogatni:

  • gyermek- és ifjúsági táborainkat,
  • határon túli magyar közösségeink munkáját,
  • szeretetszolgálati programjainkat,
  • roma közösségekben végzett szolgálatunkat,
  • gyülekezeteink stabil működését.

Sok kicsi felajánlás együtt komoly, hosszú távú hatást jelent.

Hogyan tud rendelkezni?

Egyházi 1%

  • Kedvezményezett neve: Omega Hálózat Egyház
  • Technikai szám: 1672

Civil 1%

Felajánlható alapítványaink:

  • Frontvonal Alapítvány (adószám: 18170012-1-42)
    Alapítványunk a hálózat missziós munkáit, képzéseit, evangelizációs munkáit fedi le.
  • Van Remény Alapítvány (adószám: 18864212-1-17)
    Alapítványunk a hálózat táboroztatási feladatait látja el.

Online

  • A legegyszerűbben az eSZJA felületen
    Itt néhány perc alatt megadhatja a technikai számot: 1672

Papíralapon

  • az SZJA-bevallással együtt az EGYSZA lapon,
  • külön a 25EGYSZA nyomtatványon, amely alább letölthető
  • postai úton vagy személyesen a NAV-nál,
  • munkáltatón keresztül (lezárt borítékban, legkésőbb 2026. május 10-ig)

Fontos tudnivaló

Ha korábban már rendelkezett egyházi 1%-áról, és nem kíván változtatni, a NAV a korábbi nyilatkozatot továbbra is érvényesnek tekinti. Módosításra vagy visszavonásra azonban bármikor lehetősége van. Dönthet arról is, hogy a felajánlás névvel vagy anonim módon történjen. A civil 1%-ról minden évben külön kell nyilatkozni.

Döntsön ma – hogy a munka folytatódhasson

Az 1% felajánlása egyszerű lépés, mégis kézzelfogható segítséget jelent közösségeink számára.

Technikai szám: 1672

Omega Hálózat Egyház

Köszönjük, ha támogatásával hozzájárul munkánk folytatásához!