Történetünk
A Rákosmenti Omega Gyülekezet 2010 januárban jött létre azzal a konkrét céllal, hogy a kerületben és környékén élőkhöz közel hozza, kézzelfoghatóvá tegye Isten üzenetét és közvetítse szeretetét mindenki számára.
Gyülekezetünkben sok gyermek és fiatal is megtalálható, ezért nagyon fontosnak tartjuk, ezzel a generációval való tudatos és folyamatos foglalkozást.
Kétheti rendszerességgel kisgyermekes baba-mama klubot tartunk. Heti rendszerességgel „házicsoport” alkalmakat tartunk, melynek lényege, hogy szoros és bensőséges kapcsolatok alakuljanak ki emberek között, segítsék egymást „keresztény” szemmel a mindennapok kihívásaiban, és megosszák egymással örömeiket. Jelenleg Rákoscsabán, a Zrínyi utca 33A szám alatt vannak a vasárnapi istentiszteleti alkalmaink.
Szeretnénk Rákosmente életében jelen lenni, lehetőségeinkkel segíteni az itt élő embereknek, hogy a levelünk elején említett célkitűzések megvalósuljanak a kerületben is.
Lelkipásztor: Mundrucz Attila
Elérhetőségek
Telefon: +36 20 435 9349
Helyszín: 1171 Budapest, Zrínyi utca 33A
Istentisztelet időpontja: vasárnaponként 10:00-tól
Egyéb alkalmaink:
Házicsoportos alkalmaink (időpont, egyeztetés szerint)