Project Description
1Kor. 14, 5, a;
Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken,…
A nyelveken szólás – amit a Szent Szellembe való betöltekezésünkkor kaptunk- stratégiai adomány Istentől, Jézus Krisztus által.
Teljes szívemből kívánom, hogy Te is átvedd ezt a mennyei ajándékot, betöltekezz Szent Szellemmel, de még inkább kívánom, hogy a tudatlanságból kijőve, megértsük, kijelentést vegyünk az Igéből, miért is van a nyelvek imájának ilyen fontos szerepe.
Sokan megkapják és megelégednek vele, ritkán használják mennyei nyelvüket az imádkozásukban. Mások félnek ettől, miféle furcsa adomány ez, a racionális, posztmodern embernek is szüksége van erre?
1Kor. 14, 15;
Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.
Isten annyira fontosnak tartja az emberrel való személyes imakapcsolatát, hogy az értelemmel való imádkozáson túl egy másik imacsatornát is nyitott. Ami sokkal inkább az Ő személyes irányítása alatt van a Szent Szellem által, hogy az Ő titkos dolgait a nyelveken imádkozó ember megbeszélhesse vele és a mennyei titkokat felszabadíthassa az életében.
Amikor betöltekezünk annak egyik biztos jele a többi más mellett, hogy mennyei nyelven kezdünk el beszélni, imádkozni. Ezután bármikor nyelvek imáját mondjuk, fenntartjuk, megújítjuk szellemünk betőltöttségi szintjét! Így tudunk engedelmeskedni a Páli felszólításnak, -amit az efézusi gyülekezetnek adott- hogy töltekezzünk be Szent Szellemmel, kezdjünk el intenzíven mennyei nyelven imádkozni és szellemi akkumulátoraink megújulnak, erővel töltődnek.
Afrikai körutunk során nagyon bátorító volt látni, hogy az ottani testvéreink ezt jól megértették és nagyon aktívan gyakorolják, megértve ezt nyitja meg Isten csodálatos természetfeletti világát számukra. Imáik két harmada mennyei nyelven történik, csak egyharmadában imádkoznak saját gondolataik szerint.
Ezáltal a csodák nagyon gyakoriak közöttük! Nekünk európaiaknak van mit tanulnunk ebből a helyes mintából!
Kívánom, hogy hit által átvedd és használd minél gyakrabban ezt a csodálatos mennyei adományt! Amikor megtisztítottad magadat Jézus Krisztus előtt és imádkozol, hit által nyisd meg a te szádat és betölti azt!
Szeretettel üdvözöllek,
Süveges Imre
Apostoli szolgáló
Tudj meg erről a témáról többet és szerezz friss inspirációt Isten Igéjéből, meghallgatva és hit által befogadva ezt a tanítást!
Süveges Imre, Nyelveken szólás imája, I-II.
https://omegagyulekezetek.hu/hu/tanitasok
Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában;
Sid Roth, Nyelveken szólás, bizonyságok
https://www.youtube.com/watch?v=uTFBw_379IQ
Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek;
Kim Walker – Spontaneous song
https://www.youtube.com/watch?v=5yWpRndRIpE&list=PLG5cGeH8eGgb34KF-DAbTAkFk15FdDwYI