Project Description

1Kor. 14, 4;

Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.

Az Újszövetség eredeti nyelvében, görögben az építi szó:

fejleszti, felépíti, feltölti, jelentés tartalommal bír.

Isten eredeti tervében a mennyei nyelven való imádkozásnak több célja is volt.

Az egyik, hogy imádkozás alatt fejleszti, felépíti, feltölti szellemünket, megerősíti belső emberünket.

Tehát amikor betöltekezünk Szent Szellemmel akkor mennyei nyelven szólunk és utána újból és újból nyelveken szólunk, hogy ez a feltöltöttségi szintünk megmaradjon. Az első keresztények ezt jól értették és gyakorolták.

Pál maga mondja, hogy mindenkinél jobban, többet imádkozik nyelveken, mert a sok szolgálati kihívásban szüksége volt a Szent Szellemmel való telítettségre!

A fizikai világban is látszik, hogy mobil telefonunkat rendszeresen tölteni kell ahhoz, hogy használható legyen és áldásunkra működjön.

Sajnos sok ember többet törődik telefonjának feltöltésével, mint belső emberének megerősítésével. Amikor fel vagyunk töltve, akkor lendületbe van az életünk! Győzelmek, sikerek kísérnek bennünket, jó előmenetelben van részünk, így képesek vagyunk Isten dicsőségére élni!

A nyelveken imádkozó önmagát építi, fejleszti, felépíti a belső emberét, megerősíti!

Júd. 1, 19-20;

Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.

Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

Kétféle ember van a gyülekezetekben:

  • Akikben nincs Szent Szellem, testi ember, test kívánságai szerint megy, szakadásokat, bajokat okoznak
  • Akikben ott a Szent Szellem, szellemi emberek, betöltekeztek, amikor imádkoznak Szellem által nyelveken, felépül a hitük. Erős hitépítő a nyelveken szólás!

Ef. 3, 16;

…adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által;

Amikor nyelveken szólunk, ez történik: a belső emberünk megerősödik Isten Igazsága és a Szent Szellem által!

Fontos, hogy törődjünk belső emberünk felépítésével, feltöltésével, hogy lendületbe maradjon az életünk! Ezért rendszeresen imádkozzunk mennyei nyelven!

 

 

Szeretettel üdvözöllek,

 

Süveges Imre

Apostoli szolgáló

 

 

Tudj meg erről többet és szerezz friss inspirációt Isten Igéjéből ebben a témában, meghallgatva ezt a tanítást!

Süveges Imre, Nyelveken szólás imája, I-II.

https://omegagyulekezetek.hu/hu/tanitasok

 

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában:

Mighty Transforming Tongues By God’s Generals.

http://youtu.be/sWgMSqFH1X0

 

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek:

Pastor’s Tongues – Pastor Chris Prays

http://youtu.be/8ZWGcQtSIzs