Project Description

Jézus Krisztus feltámadásához egy út vezetett a nehéz napokon át.

2Tim. 3, 1;

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.

Egyetemesen nehéz idők > Személyes életünk nehéz napjai, korszakai!

Jézus legnehezebb napjai a keresztre feszítés időszaka volt!

Személyes életünk, krízisei, kritikus pontjai, a halál árnyékának völgyei…

Az Úr Jézus Krisztus kereszten mondott utolsó hét kijelentése, bemutatja miként vett győ­zelmet ezekben a nehéz napokban és irányt mutat nekünk is a kritikus időkre!

 

1. Jn 19,28;

Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Isten jelenlétének a szomjúsága -nem csupán fizikai-, mert az Ő jelenlétében erő, kijelentés és bölcsesség van minden helyzethez! Jézus szomjúsága az Atya jelenléte után!

 

Szomjazd Te is a nehéz időkben Isten jelenlétét, mert akkor mindenre van erőd a Krisztus­ban, aki téged megerősít!

 

Zsolt. 42, 2-3;

Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!

Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?

Mt. 5, 6;

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek! Ez az ígéret megvalósul azok életében, akik a nehéz napokban szomjazzák Isten jelenlétét, igazságát – meg lesznek elégítve!

 

A szomjúság keresésre ösztönöz!

Keresd a nehéz napokban a Vele való közösséget, keress útmutatást az Igéből, keresd az Ő akaratát, mennyei megoldásait, a Szent Szellem vezetéseit!

Nehéz napok első jellegzetessége Jézusnál: Szomjazd, keresd az Ő jelenlétét!

2. Lk 23,34;

Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cseleksze­nek.” Imádkozik azokért, akik gonoszságaikkal előidézték a nehéz napokat, megbocsát nekik! Ezzel megvédi a szívét a negatív lelki-szellemi vírusok behatolásától a szívébe, így védi magát meg a nyomások idején, hogy semmilyen negatív ne fertőzze meg!

 

 

 

Mt. 6, 11-12;

…mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; Mindennapi kenyér – mindennapi Ige – mindennapi bűnbocsánat – mindennapi megbocsátás átvételének a felelőssége!

Sokszor a nehéz napok okozója az ellenünk vétkezők, bocsáss meg nekik és jön a feltámadás ereje, a menny dicsősége az életedre!

Jézus, amikor lenézett a keresztről, visszaemlékezhetett arcokra, emberekre, akik felé korábban szolgált, nemrég pedig ott álltak és „feszítsd meg”-et kiáltottak és ebből adódóan sokkal nehe­zebb volt a megbocsájtás.

 

A bocsánatkérés tisztán, a megbocsátás pedig szabadon tartja a szívedet!

Enélkül nem tud felszabadulni a feltámadás ereje a javadra!

 

3. Jn 19,26-27;

Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „As­szony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.

Jézus a nehéz napokban is gondoskodott a rábízottakról, családjáról! Anya nem maradt fiú nélkül és a fiú nem maradt anya nélkül! (József valószínűleg már meghalt) A nehézségek között is fele­lős férfiként viselkedett, nem engedett ki mindent, mondván nehéz napokat élek meg! Kövessük ezt a jó mintát!

 

1Tim. 5, 8;

Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél. Betöltötte ezt a próféciát, gondoskodott övéiről a nehéz napok idején is, nem tagadta meg a hitet!

Sokan a nehéz napokban mindent kiengednek, mindent feladnak, így komoly károk keletkeznek a környezetükben, családjukban, szolgálatukban!

Jézus nem adta fel felelősségeit, gondot viselt rájuk, egészen haláláig! Kövessük ezt a mennyei mintát, így nem tagadjuk meg a hitet!

 

4. Lk 23,43;

Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

Az evangélium hirdetését, a szolgálatát sem adta fel a nehéz napokban, mert ez az életének a szerves része volt! Amikor a nehéz napokban másokat felüdítesz, vigasztalsz – magad is fel­üdülsz, megvigasztalódsz!

 

József életpéldája a börtön nehéz évei alatt sem hagyta abba a szolgálatát, sőt tiszta szív­vel végezte azt és ezen keresztül jött a szabadulás a nehéz napokból! A nehéz napok nagy kísértése, hogy csak magaddal foglalkozz, ha engedsz ennek saját helyzetedet nehezíted meg.

A szolgálat, a másokért végzett tevékenység, segít elterelni a figyelmedet önmagadról és nehéz helyzetedről! Így könnyebben átmész a nehéz időszakokon!

 

5. Mt27,45-46;

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. Három óra tájban Jézus han­gosan felkiáltott: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”

A nehéz napok nagy veszélye: a besötétedés! (elme, sötét érzelmek, beszéd, depresszió, kilá­tástalanság érzése) Csak három óráig tartott a sötétség órája, nálad is véget fog érni, mert eljön a világosság hajnala! (amikor benne vagyunk – „sosem lesz vége” – érzésünk van!)

Jézus úgy érezte: elhagyta az Atya! Átmenetileg elfordult Tőle a bűneink miatt.

A nehéz napok elbizonytalanodásai, kérdései, rossz érzései, miértjei:

Ne kérdezz, bízz az Úrban, mert úgyis csak utólag érted meg Isten céljait, gondviselését! Bízz Őbenne, úgyhogy nem érted Őt!

Ne felejtsd a vizsgák idején, nincs helye a kérdéseknek, ott neked helyes kell válaszokat adni és később minden kiderül!

 

Az elbizonytalanodás – normális ebben a helyzetben, de ne add fel, enged az Igét, ígérete­ket a szívedbe, megerősítésül!

Isten megígérte az Ó és az Újszövetségben is, így két tanú szavára megáll:

 

5Móz. 31, 6;

Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled (a nehéz időkben sem!).

Zsid. 13, 5.b-6;

…mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged (a nehéz időkben).” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Vedd komolyan Isten ígéreteit a nehéz napokban és bizakodva mondjad, valld meg hitedet Őbenne!

6. Lk 23,46;

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt. Jézus miután már mindent megtett – teljes hittel és bizalommal – az Atya kezébe tette le életét, mindenét! Aki leteszi az életét, mindenét, az meg- és visszanyeri azt megdi­csőült állapotban! Bátran engedd át dolgaid Isten kezébe, ott jó helyen van, hiszen mindent Tőle kaptunk!

 

Zsolt. 31, 6-7;

Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, URam, igaz Isten!

Gyűlölöm a hazug bálványok híveit, mert én csak az ÚRban bízom.

A bizalom megnyilvánulása, hogy kiengedjük dolgainkat az Ő kezébe.

Zsolt. 37, 5;

Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:

Teljes kiengedése a dolgoknak, ráhagyni, hogy az Ő akarata szerint munkálkodjon. Ez a maga­tartás teljes szabadságot ad a Mennyei Atyának a cselekvésre és szabadságot és biztonságot ad nekünk is!

 

A Mennyei Atya kezébe vagyunk, ahol biztonság van és minden lehetséges neki! Fontos letenni ügyeinket az Ő kezébe, felszabadulni a görcsös ragaszkodásból!

 

7. Jn 19,30;

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” (beteljesedett, célba ért, befeje­ződött, kiteljesedett) És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. Isten akarata célba ért vele!

A nehéz napok szenvedésein keresztül is célba ér, megvalósul Isten akarata.

Az ellenség célja a kemény időszakokkal, hogy megakadályozza Isten tervét, de Isten Igéje iga­zolja, hogy van hatalma ezeken az időszakokon keresztül is megvalósítani akaratát. Sőt a ke­mény dolgok szinte beletolnak Isten magasabb rendű céljaiba bennünket, csak bízz Őbenne!

 

Róm. 8, 28;

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,…

Ézs. 55, 11;

…ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. Amikor bízunk Benne a nehéz idősza­kokban célba ér a mennyei akarat, jó terv megvalósul!

Jézus Krisztus teljes és tökéletes diadala a kereszten a feltámadásban teljesedett ki! Ami bemutatta az Atya közbeavatkozását, hogy nem hagyta Őt a halálban! A nehéz, kritikus napok > dicsőséges napokká lettek!

 

Így van ez ma is azokkal, akik az Úrban bíznak a nehéz napok idején is!

Kövesd az Ő életpéldáját a nehéz napok idején és nem a halálé, nem a romlásé lesz a vég­szó, hanem az Atyáé, az életé, a diadalé!

Jézus Krisztus halálában és feltámadásában teljes diadalt vett és egy fantasztikus példát adott mindannyiunknak hogyan kell meghalni:

Jézus halála előtti hét kijelentése megmutatja, hogyan kell Isten szerint meghalni!

  1. Szomjazni, vágyni a menny jelenlétébe
  2. Megbocsátani mindenkinek és bűnbocsánatunkat átvenni
  3. Lerendezni a családunkat és az azzal kapcsolatos dolgokat (végrendelet)
  4. Mindvégig szolgálni, másokra fókuszálni
  5. Bízni Őbenne, a sötétség óráiban, a halálárnyékának völgyében tudván, hogy nem hagy el bennünket ígérete szerint
  6. Az Atya kezébe tenni le az életünket, átadva neki mindent
  7. Minden elvégeztetett, célba ért Isten terve az életünkkel

Én így szeretnék meghalni, ahogyan Jézus bemutatta és részesülünk a feltámadás dicsőségé­ben!

 

Mt. 24, 13;

De aki mindvégig kitart, az üdvözül!

 

Jézus a kereszten elmondott 7 utolsó kijelentése meghatározó a nehéz napok és a halál völgyének időszakában! Kövessük a krisztusi mintát!

 

Ennek a témának mélyebb megismerése és friss inspiráció miatt hallgasd meg a lenti ta­nításokat! Legyen ez áldás számodra!

 

Szeretettel üdvözöllek,

 

 

Süveges Imre

Apostoli szolgáló

Hogyan történhet meg mindez az életünkben, miként vehetjük át Isten ígéreteit?

Ezekre a kérdésekre a lenti tanításban kaphatunk választ! Érdemes meghallgatni!

Süveges Imre – Jézus hét mondata a kereszten, avagy kulcsok a nehéz napokhoz

https://omegagyulekezetek.hu/tanitasokk/000000014%20-%20Ut%20A%20Feltamadasig.mp3

 

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában:

Németh Sándor: Feltámadás: Isten ellenszere a halálra

https://www.youtube.com/watch?v=WdWqZHJQaag

 

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek:

Lent a Via Dolorosán

https://www.youtube.com/watch?v=uCprvzaNTHk

 

Heti imakérés:

Imádkozzunk azért, hogy a krisztusi mintát követve megállhassunk a nehéz napokon!

Javasolt rövidfilmek, evangélizációs riportok:

Megtekintésre ajánljuk mindenkinek saját készítésű anyagainkat – osszátok meg ismerőseitekkel, különösen azokkal, akik érintettek ezeken a területeken:

 

Szabadulás a drog fogságából

https://youtu.be/3fVCet1vFXQ

 

Buddhizmustól Krisztusig

https://youtu.be/o1g6qQMiXYs