Project Description

Amikor megtérünk, fontos, hogy Krisztusban felelősséget vállaljunk családunkért, a hozzánk közel álló emberekért!

Mindenkinek 8-10 szorosabb emberi kapcsolata van a környezetében.

Ezekért Isten felelőssé tett, hogy imádkozz értük, mutasd be nekik Jézust a hiteles, őszinte életviteleddel és vezesd őket Krisztushoz.

Amikor felelősséget vállalunk, és sok magot vetünk, előbb vagy utóbb eljön az aratás ideje, amikor már el tudod mondani Józsuéval; Én és a házam népe az Urat szolgáljuk!

A missziós parancsban először Jézus Jeruzsálembe – a hozzájuk legközelebb állókhoz- küldte a tanítványokat. Most én is erre irányítom a figyelmed!

Neh. 4, 8.14;

Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol értünk!

Az érem két oldala: Mi harcba szállunk, szövetséges társunk is jönni fog!

Pl. NATO tagságunk jelentősége, kötelezettségek, áldások

Mit jelent harcba szállni a családodért, hozzád közel állókért?

  • Nem nyugszol bele abba, hogy elvesszenek szeretteid! Amikor fontosak neked a hozzád közel állók, Istennek is azzá lesznek!
  • Felvállalod Istentől kapott felelősségedet értük! Ha valaki a családból sarkára áll, Isten is feláll mellette, akkor pedig elszélednek ellenségei.
  • Felvállalni a megmenekülésük terhét! Könnyebb nem foglalkozni velük, de ez Istentől kapott felelősséged! Pl. Jézus is felvállalta az emberiség megmenekülésének a terhét, elhagyva nyugalmát a mennynek
  • Szellemi és gyakorlati szinten egyaránt elindítod a harcot értük! (Szellemi harc, ima, megvallások, ígéretek kihirdetése, ellenállni, megkötözni az ellenséget; gyakorlati síkon mindent megtenni a megmenekülésükért!)
  • Testületileg lépünk harcba, nem vagy egyedül ebben, melletted vagyunk!

Mit jelent, hogy az Úr harcol érted?

  • Melléd áll, megerősít téged! Ha Ő a csapatodban van, biztosra mehetsz! Veled harcol!    2Sám. 22, 35;

Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Megerősíti kezedet a harcra és mennyei bölcsességre tanít, miként harcolj!

  • Felkél az Isten!

Zsolt. 68, 2-4;

Fölkel az Isten! Szétszóródnak ellenségei, elfutnak előle gyűlölői. Ahogyan a füst eloszlik, ha ráfújnak, ahogyan a viasz megolvad a tűztől, úgy pusztulnak el a bűnösök az Isten színe előtt. De az igazak örülnek, vigadnak; Isten színe előtt vígan örvendeznek.Amikor egy erős nagy állat felkel, elfutnak a gyengék onnan, mert megijednek! Mi pedig örülünk az Úr szabadításának!

  • Harcba küldi az angyalokat érted és családodért!

Bír. 5, 19-20;

Királyok jöttek, harcoltak, ugyancsak harcoltak Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt se vehettek el. Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Siserával.

Két szinten zajlik a háború, emberi síkon és a levegőégben, mivel ott dőlnek el a dolgok! Angyalait harcba küldi érted és a hozzád közel valókért!

  • Amikor az Úr harcol érted, befolyásolja a körülményeket, formálja az emberek szívét! Zsolt. 33, 15-18;

Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket. Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Odafigyel rád és szemmel tartja a harcodat, mert neki is fontos a végeredménye. Ő mindig megnyeri a háborút, mert már a kereszten megtörte az erejét az ellenségnek!

  • Amikor az Úr harcol érted:

Józs. 10, 42;

Mindezeket a királyokat és országukat egy hadjárattal foglalta el Józsué, mert Izráel Istene, az ÚR harcolt Izráelért. Így el tudod foglalni családi örökségedet, mert az Úr veled harcol!

2Krón. 20, 29-30;

Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. Démonok félnek ettől a harctól, tudják lejárt az uralmuknak az ideje!

Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől. Ez lesz a háború végeredménye a családodban!

Induljunk bátran harcba, mert az Úr velünk harcol!

Józs. 23, 8-11;

Ragaszkodjatok viszont Istenetekhez, az ÚRhoz, ahogyan a mai napig tettétek! Nagy és erős népeket űzött ki előletek az ÚRElőttetek azonban senki sem állhatott meg mindmáig. Egy közületek elűz ezret, mert Istenetek, az ÚR harcol értetek, ahogyan megígérte nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az URat!

Csak azt kéri, szeressük és ragaszkodjunk az Urhoz és Ő megígérte, hogy harcol értünk, így senki sem állhat meg velünk szemben!

Ábrahám harca az testvére fiáért, Lótért és családjáért!

1Móz. 12, 4-5;

Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.

Ábrahám családja az Úrban volt már, szélesebb körben még veszélyben voltak rokonai, hozzá tartozói. Mi Ábrahám gyermekei vagyunk Krisztusban, követjük a mintáját, életpéldáját! Lót valahogy közelebb állt hozzá, szerette Ábrahámot és Ő is Lótot, közös útjuk volt.

Konfliktus lett közöttük: Lót választása nyomán ment az Ítélet földjére, Ábrahám az ígéret földjére! Tanuljunk ebből, mert ha rossz a konfliktus-kezelésünk, velünk is ez történhet!

1.Mózes, 14. tanúsága szerint fogságba esett Lót és Ábrahám harcba indult érte és családjáért, így kiszabadult, de nem jött ki az ítélet földjéről!

Lk. 17, 28-32;

Napjainkban egyetemesen, de személyesen is megismétlődik ez a történet!

Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.

Teljesen egyértelmű a Biblia, hogy jönni fog az ítélet mindenkire, kétség nélkül! …el ne vesszen, hanem örök élete legyen – ez Isten és a mi akaratunk!

Hogy jutott ki Lót az ítélet helyéről? Ábrahám harcolt imában érte és jöttek a küldöttek és kiszabadították!

Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza.

Emlékezzetek Lót feleségére! Ne fordulj vissza, még ha a családod is teszi ezt, ők térjenek az Úrhoz, ne te fordulj hátra!

1Móz. 18, 16-33;

Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. Az ÚR ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok?

Isten előlünk sem titkolta el mit akar tenni: Ítélet jön a földre!

Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az ÚR is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. Kezd betelni a harag pohara Istennél!

Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az ÚR előtt.

Megragadta az Urat, nem engedte elmenni, mert fontos volt neki szeretteinek a sorsa. Ábrahám szerette Lótot, minden hibája ellenére! Ha igazán szereteted a hozzád közel valókat, kövesd Ábrahám hitét és hitbeli cselekedeteit!

Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak? Nem csak Lótban gondolkodik, szélesebben, te is kövesd ez a mintát!

Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet? Az ÚR így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. Ismét szólt hozzá, és ezt kérdezte: Hátha negyven található ott? Az ÚR így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám -, de hátha csak harminc található ott? Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért.

Ábrahám szívén ott volt rokonainak a sorsa, hogy el ne vesszenek. Ez egy nehéz teher volt rajta. Ezzel a teherrel, amikor imádkozol, Isten mindig meghallgat. Engedd, hogy a Szent Szellem megterheljen emberekkel, szeretetiddel. Ne légy közömbös velük, mert miattad fognak elveszni! Amíg Isten fel nem szabadít ez alól a teher alól, ne hagyd abba a harcot értük! Jézuson is ott volt az emberiség terhe, rád is akar ilyen terheket tenni. Ilyenkor fontossá válik nekünk az emberek sorsa!

Ábrahám ezt mondta: Ne induljon föl az én Uram, hogy még egyszer szólok: de hátha csak tíz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért.

Ábrahám sok körben imádkozott, harcolt rokonáért, fontos volt neki, így az Úr számára is fontossá lett! Légy kitartó sok körben imádkozni családodért! Ezzel a szívvel, addig nem hagyom abba, még azt a meggyőződést nem kapom, hogy meg van oldva!

Amint az ÚR bevégezte beszélgetését Ábrahámmal, eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.

Ábrahám imája miatt az angyalok minden bevetettek, hogy megmeneküljenek.

Így lesz ez a te családodban is! Mindenki megmenekült, egy visszafordult, mert nem engedelmeskedett az Isten beszédének!

Harcolj azokért, akiket rád bízott az Isten! Harcodat kitartóan vívd, meg fogod látni gyümölcsét, megmenekülnek, akikért harcoltál!

Harc – hiteles, őszinte élet – a jó hír továbbadása – Látogatások, meghívások – a többi az Isten Szellemének a dolga!

Bátorítalak, hogy harcolj, imádkozz és szolgálj a hozzád közel állók felé és az Úr együtt fog cselekedni veled!

Szeretettel üdvözöllek,

Süveges Imre

Apostoli szolgáló

Tudj meg erről a témáról többet és szerezz friss inspirációt Isten Igéjéből, meghallgatva és hit által befogadva ezt a tanítást:

Süveges Imre – Harcolj a családodért!

https://omegagyulekezetek.hu/tanitasokk/000000063%20-%20Harcolj%20a%20csaladodert.mp3

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában:

Joyce Meyer – A harc az Úré

https://www.youtube.com/watch?v=dkUujjTNLoo

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek:

Hit Gyülekezete – Harcos
https://www.youtube.com/watch?v=VkmjFoNgjzg

Heti imakérés:

Imádkozzunk családtagjainkért, hozzátartozóinkért és szolgáljunk feléjük!