Történetünk
A mai pécsi Omega Gyülekezet plántálás, egy Süveges Imre által tartott céges előadásra (dolgozói tréningre) nyúlik vissza, amely után többen kifejezték érdeklődésüket a keresztény igazságok megismerése iránt. Ezen igazságok megismerése többeket megtérésre indított. Isten Gödöllőről Szabó Sándort küldte plántálóul, aki az Alfa kurzus tananyagán keresztül kezdte a munkát. Azóta kb. húsz megtért merítkezett be. Miközben több irányba folyt evangelizáció, – például barátok, szomszédok, egyetemi, kollégium, stb. – folyamatos volt a tanítások (igehirdetések, célirányos tanítások, házas kurzus) és személyes lelki gondozás „mentorálás” általi, a Krisztusi érettség elérését elősegítő munka.
A gyülekezet még a plántálási fázisban van. Szeretettel várunk Pécsieket és a környező településen élőket, akik szeretnék megismerni Krisztust, vele élő kapcsolatba kerülni, szeretnének egy nagyszerű, a Krisztusi jellemet magukra ölteni akaró, gyülekezetet plántáló csapatban munkálkodni, Isten országát építeni! Szeretettel várunk alkalmainkra!
Régiós lelkipásztor: Szabó Sándor
Helyi szolgálók, kapcsolat tartók;
Tóth Tamás – Házi csoport és missziós vezető – +36 30 441 1144
Szűcs Mihály – presbiter házi csoport vezető
Elérhetőségek
Telefonszám: +36 70 323 6251
E-mail: szabsanyi61@gmail.com
Helyszín: 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. (Vállalkozási Központ irodaháza, második emeleti, folyosó végén levő oktatóterem) 113-as kapucsengő
Az utcában 17 órától ingyenes a parkolás.
Istentisztelet időpontja: minden pénteken 17:00-tól
Web: www.pecsiomega.hu
Egyéb alkalmak:
-
Házicsoportos alkalmaink újra szerveződés miatt változó időpontban és helyszínen tartandóak. Konkrét időpont és helyszín Tóth Tamástól (+36 30 441 1144), vagy Szűcs Mihálytól (+36 70 609 5289) lehet kapni.
-
Imaalkalmakat keddenként 18 órától tartjuk.
-
A Pécsi Vásártéren vasárnaponként hirdetjük az evangéliumot és imádkozunk azokért akik kérik.
