Események betöltése

MIÉRT GYERE EL A TÁBORBA

Szellemben és igazságban…
Hiszünk a magyarországi ébredésben, várunk egy egész nemzetünkre kiható szellemi megújulást.

Úgy gondoljuk, hogy ebben része lesz a valódi, szellemi és Isten iránt elkötelezett dicsőítésnek és imádásnak is.

Éppen ezért szeretnénk tanulni az Úrtól és egymástól, képezni a dicsőítő szolgálók újabb és újabb generációit, hogy a magunk részét ebben a mennyei tervben betöltsük.

 

Regisztráció

 

EVANGÉLISTA SULI

Ebben az évben második alkalommal, a Debreceni Nyári Dicsőítő Iskolában a KIT Light evangélista csapata (Utcai Forradalom) gyakorlati evangélizációs kurzust tart. Hisszük azt, hogy a Szent Szellem minden újjászületett hívő ember hitét, személyes történetét, tanúskodását használni fogja abban a magyarországi ébredésben, ami a szemeink előtt bontakozik ki. Hisszük, hogy a kurzus során a résztvevők egy olyan erőteljes inspirációt kapnak a Szent Szellemtől, ami radikálissá teszi Őket az evangélium hirdetésében. Hisszük, hogy az itt töltött idő új távlatokat nyit előttük a Szent Szellem természetfeletti munkájának megragadásában, mivel hisszük, hogy AZ EVANGÉLIUM ISTEN EREJE!

PRÓFÉTA SULI

Próféta Iskola erőteljes ugyanakkor kiegyensúlyozott tanítással, képzéssel igyekszik segíteni ennek az ajándéknak a fejlődését. Az elmúlt évek sok jó gyümölcse igazolja, hogy a prófétai ajándék megfelelő keretek között ma is működik és nagy áldás a gyülekezetek számára. Évről évre figyelünk a Szent Szellemre, hogy milyen aktuális üzenetet, tanítást osszunk meg a hallgatókkal.

2019-ben az alábbi kurzusokat tervezzük:

kezdő szintet elsősorban azoknak ajánljuk, akik csak egy alkalommal, vagy eddig még nem vettek részt képzésünkön, és szeretnének  megismerkedni ezzel az ajándékkal, használatának meghatározó alapelveivel.

haladó szint elsősorban a prófétai ajándék működésében gyakorlottabbak, ilyen szolgálatban állók, illetve azok számára ajánljuk, akik kettő vagy több alakalommal is részt vettek már képzésünkön.

fiatal generáció számára szervezett kurzust azért hozzuk létre, mert hisszük, hogy Istennek van üzenete számukra is és vágyunk az, hogy felbátorodjanak ennek az ajándéknak a használatára ők is. Erre a kurzusra elsősorban 15 és 25 év közötti jelentkezőket várjuk.Idén is folytatjuk a már bevált angol nyelvű kurzust is , ahol a vendégszolgálók fognak tanítani.

Jóföldi Szabolcs vezetésével a dicsőítés és a prófétai megnyilvánulások együttműködéséről tanulhatunk.

Egy új és izgalmas kilépést teszünk azok felé, akiknek kifejezetten prófétai elhívásuk van akár egy helyi közösség, akár térség vagy nemzet, nemzetek felé.

Ezt mentori képzésnek hívjuk, amit kizárólag meghívásos alapon fogunk működtetni. A tavaly kísérletnek indult mentori képzés folytatása illetve kiforrott változata lesz. A kiválasztást a prófétasuli vezetői csapata fogja megtenni.

Szintén egy új kilépést tervezünk a pásztorok és vezetők felé. Ezt vezetői szemináriumnak nevezzük. Segíteni szeretnénk abban, hogy mit kezdjenek a prófétai ajándékkal, hogyan tudnak együttműködni a prófétákkal. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk, olyan interaktív módon, ahol lehetőségük lesz kérdéseket is feltenni, melynek célja, hogy mi magunk is jobban érthessük a pásztorokat, vezetőket.

Idén is bekapcsolódunk az egyre erőteljesebben működő utcai evangélizációba, az evangélista kurzus hallgatóival együtt.

Vendégszolgálók:

  • Bognár Jenő, Ausztrália
  • Dr. Sharon Stone, UK
  • Tomi Arayomi, UK

Magyar csapat:

  • Dévényi Bálint
  • Dombó Zsolt
  • Hámori Attila
  • Jóföldi Szabolcs
  • Lakatos Zsófia
  • Mikes Attila
  • Paul Henderson
  • Perjesi István
  • Petz Renáta
  • Szilágyi Zsolt
  • Verle Zoltán

A prófétai csapat munkáját 20 segítő támogatja ill. az utolsó szombati nap délelőttjére tervezzük a személyes szolgálatokat is ahol 80 fős csapat fog prófétálni a résztvevők felé.