search
hun / eng / rom / ger
heti_batoritas_sav

Egy olyan online kiadvány, mely Isten Igéje alapján felépít, bátorít különféle aktuális témákban.

Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. Zsid. 3, 13

 

Testületi ima szerepe és jelentősége

ApCsel. 12, 1-5. 25

Az egész rész elolvasásra ajánlott;

Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.

 

Helyzetábrázolás;

Kemény politikai helyzet alakult ki, a gyülekezetet elkezdte üldözni az akkori államhatalom, a vallásos zsidó emberek lobbijának kedvezve!

Komoly következmények; Jakab halála és Péter fogsága jelzi a helyzet komolyságát. Tudták, "verd meg a pásztort és elszéled a nyáj"!

A helyzet súlyos, nevezhetjük válságosnak is, komolyan fenyegette az egyház létét és továbbhaladását!

A megoldás ebben a félmondatban található, itt fordultak meg a dolgok;

"a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez".

Fontos a teljeskörű összefogás a nehéz helyzetre való tekintettel.

Nem passzívan tétlenül nézték a romlást, hanem teljes aktivitással szembe mentek a kihívással.

Ez a követendő mintánk, mert „aki hisz nem menekül el”!

Ez az egyház, minden idők legerősebb fegyvere, testületi böjt és imádság, ami már sokszor hozott természetfeletti változást nemzetek, városok, közösségek, családok, egyének életében!

Amikor imádkozunk, Isten mindig cselekszik. Általában mi csak a végeredményt látjuk, pedig az angyalok már mozgásba lendültek Isten parancsára, a mi javunkra, megsegítésünkre!

Hidd el, Isten már cselekszik a láthatatlanban, csak azért történnek meg a jó dolgok, mert Isten népe összefogott imádságra, így Isten is aktívvá vált!

 

ApCsel. 12, 6-25

Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt.

Kivégzés előtti éjszaka, Isten minden értelmet felülhaladó békessége volt Péteren!

És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: „Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről. Ezt mondta neki az angyal: „Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: „Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz.  Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal.

 

Sok esetben így néz ki az egyéni, gyülekezeti és a magyar eklézsia állapota;

  • Személyes kötelékek, szabadság bekorlátozása, bilincsek.
  • Alvó állapot: éberség hiánya.
  • Sötétség: látás hiánya.
  • Első őrség (démonok): gyülekezetek körbezárása, lefojtása.
  • Második őrség: kicsit távolabb, de bekorlátoz és leszűkíti a mozgásteret.
  • Vaskapu: ami kinyithatatlannak látszik, teljes bekorlátozás. Nem tudunk a városba szabadon menni, hatékonyan betölteni a küldetésünket!

1Thessz. 5, 5-6

Ne aludjunk el szellemileg!

Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.

Ézs. 45, 1-5

A felkenteknek adatott ígéret!

Ezt mondja az ÚR fölkentjének, Círusnak, akinek megfogtam a jobb kezét, népeket terítek

le előtte, és királyok övét oldom meg (királyok, vezetők állnak, vagy buknak a felkentek miatt),

kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk: Én megyek előtted, a rögös utat

elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség

kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven

szólított, Izráel Istene. Szolgámért, Jákobért, választottamért, Izráelért szólítottalak

neveden, híres nevet adtam neked, noha nem ismertél. Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs

isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél.

Isten egyetemes ígérete a felkenteknek, hogy ezeket fogja tenni!

Mindez testületi, egységes, buzgó imával szabadítható fel!

 

A testületi ima következményei;

  1. Isten elkezd cselekedni, parancsol felőlünk az angyaloknak, akik szintén mozgásba lendülnek, hordozva Isten hatalmát, aki mindent meg tud tenni!
  2. Világosság támadt. Látni fogunk tisztán az egyházban, hogy mit cselekszik az Atya.
  3. Lehullnak a bilincsek a testvérekről, vezetőkről; Péter visszakapta személyes szabadságát.
  4. Övezd fel magad, menj a küldetésbe… Jézus ugyanezt mondja kiküldés előtt a tanítványoknak, álljatok a misszióba, prédikáljátok a jó hírt!
  5. Az első és a második őrség tehetetlenné válik! A bezáró, fogvatartó démonok megkötözve elerőtlenednek, elveszítik erejüket. A körbezáró erők alól felszabadul a gyülekezet, hogy ismételten küldött legyen.
  6. Magától megnyílnak a vaskapuk, erős lezárások, bekorlátozások.

Azok a vaskapuk, amelyek elzárták Isten népétől az örökségüket, azok megnyílnak így a mennyei kincsek, elrejtett drágaságok elérhetőek lesznek számunkra!

Ez még nem minden! Nézzük tovább!

 

Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.” Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.

Testület és sokak egységes imája! - A két sík találkozik egymással; az imádkozók és az imameghallgattatás találkoznak. A láthatatlanban történtek végeredménye megjelenik a láthatóban!

Vannak gyorsan meghallgatott imák, vannak később megjelenő imák, de Isten dolgozik rajta, a megfelelő időben meg fog jelenni.

Továbbá vannak elutasított imák, mert azok nem válnak a javunkra!

Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az? Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: „Az ő angyala az!”

 

Ők sem jártak a hit teljességében, de tudatosan használták a testületi imát, mert hitték Isten így cselekszik!

Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak.

 

Isten könnyebben kinyitotta a börtönt, mint ahogy ők fogadták Pétert. Legyünk készek a mennyei válaszok fogadására, legyünk nyitottak, ne zárkózzunk be!

Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” Azután kiment, és más helyre távozott. Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel.

Amikor a gyülekezet elkezd összefogva imádkozni, akkor ez történik a démonvilágban! Ezért akarják ezt megakadályozni, ne legyen egység és ne legyen közös, testületi ima!

Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.

A démonvilágot megkötözi, tehetetlenné teszi, már nem tudják negatívan befolyásolni a gyülekezetet!

Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egyakarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték.

Gyülekezet imája Heródesért! Ítéld meg ezt a gonosz indulatú királyt!

 

Dán. 5, 26-28

Ez pedig a szavak magyarázata: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és

véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. A

perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.

 

Számba venni; Átnézni, összegezni mennyi jó és mennyi rossz történt Isten mércéje alapján!

Véget vet, ha sok a rossz, könnyűnek találja a döntéseket. Nincsenek fajsúlyos, az embereket segítő döntések!

 

Másnak adja a vezetést, akinél ismételten eljön majd a számadás ideje!

Minden vezetőnek és minden embernek fel kell készülnie erre a számadásra! (a végső számadás előtt vannak részlegesek is!)

A buzgó testületi imától jobban függ, ki lesz a király, kormányzó a jövőben, mint a szavazóktól!

 

Egy kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: „Isten hangja ez, és nem emberé!” Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el.

Ézs. 48, 11

Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet! Ha valaki meglopja Isten dicsőségét és magáénak tulajdonítja, veszélybe kerül. Az Úrral kerül szembe, az Ő haragjával!

 

Ha van buzgó testületi ima; Számba veszi, megméri, feloszlatja, véget vet, másnak adja a kormányzást! Heródes meghalt, el lett mozdítva!

Isten tőlünk függetlenül is számot vet, de ha imádkozunk, nem tud sokáig a gonosz rombolni, így nem lesz nagy kár, mert a számadás gyors lesz!

Mai európai és hazai politikai helyzetben is a testületi ima létfontosságú. Isten látja a szívét a politikusoknak, Ő tiltson le minden rossz szándékú embert.

 

Egyszerű bibliai alapelv:

Jó király, jó kormányzás - áldott a nemzet, de ez fordítva is igaz!

Dán. 2, 21

Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt.

Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak.

1Tim. 2, 1-2

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és

hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és

csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.

Ha van ima, ennek következménye az áldott élet a nemzetben!

 

Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukatvisszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak is hívtak.

 

A testületi ima gyümölcse:

  • Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt.
  • Elvégezték szolgálatukat.

Amikor komolyan vesszük az Igét hittel megcselekedve, akkor Isten Igéje Magyarországon is így fog működni!

 

Kívánom, hogy Te is légy részese a böjt és imakampányban a testületi imádságnak, a házasságodban, családodban, gyülekezetedben és a szélesebb körű eklézsiában!

Ennek a témának mélyebb megismerése és friss inspiráció miatt hallgasd meg a lenti tanításokat! Legyen ez áldás számodra!

 

Szeretettel üdvözöllek,

Süveges Imre

Apostoli szolgáló

 

Hogyan történhet meg mindez az életünkben, miként vehetjük át Isten ígéreteit?

Ezekre a kérdésekre a lenti tanításban kaphatunk választ! Érdemes meghallgatni!

Süveges Imre – testületi ima szerepe és jelentősége

http://www.omegagyulekezetek.hu/tanitasokk/000000076%20Testuleti%20ima.mp3

 

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában:

Derek Prince - Erősségek lerontása

https://www.youtube.com/watch?v=-mC5Ri80qxE

 

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek:

Jesus Culture - Break Every Chain

https://www.youtube.com/watch?v=EtyVdC7E6Wo

 

Heti imakérés:

Imádkozzunk, hogy a testületi imán keresztül le tudjuk rombolni az ördögi erősségeket egyénileg, gyülekezetileg és nemzetileg egyaránt!

 

Javasolt rövidfilmek, evangélizációs riportok:

Megtekintésre ajánljuk mindenkinek saját készítésű anyagainkat - osszátok meg

ismerőseitekkel, különösen azokkal, akik érintettek ezeken a területeken:

 

A láthatatlan tolvaj, és annak legyőzője

https://youtu.be/AgtL_YB06qw

 

További tanítások elérhetőek a következő helyeken:

http://www.omegagyulekezetek.hu/hu/tanitasok

www.riverfm.hu - Keresztény online rádió mindenkinek! - Hallgattad már?

Várjuk visszajelzéseiteket, bizonyságaitokat amennyiben áldást jelentett a Heti Bátorítás kiadványunk. Amennyiben Isten cselekedett életetekben ezen keresztül is, jelezzétek felénk, hogy bennünket is tovább inspiráljon erre a szolgálatra! Szívesen veszünk minden adományt, hiszen szolgálatunk hátterét önkéntes adományokból biztosítjuk!

Omega Hálózat Egyesület. K&H Bank: 10401921-50526650-80751000