search
hun / eng / rom / ger
heti_batoritas_sav

Zsid. 11, 7-10;

Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Mennyei Jeruzsálemet!

A Szent Szellem a vele való közösség által tud nekünk kijelentést adni a földi és mennyei örökségünkről. Amikor betöltekezünk vele, megnyitja a szemünket a még nem voltak látható jövőbeni eseményekre, hit által birtokba vehető örökségünkre. Szép örökségünk van, amit Jézus Krisztus szerzett nekünk kereszthalála és feltámadása által;

Péld. 28, 10, b;   …,de a feddhetetlenekre szép örökség vár.

Nóé és Ábrahám már kijelentés és hit által előre látta a még, fizikai szemekkel még nem látható földi és mennyei örökségét!

A Krisztusban hívők, Ábrahám -a hit atyja- nyomdokain járó örökösök vagyunk, akiknek a szemét ki tudja nyitni a Szent Szellem az Ige alapján!

Már várta, sóvárgással tekintett a mennyei Jeruzsálem felé, jól tudván, hogy a itt csak vándorok vagyunk és végleges dicső hazánk odaát van!

Akarom! Mondja, Jézus a leprásnak, Láss! Mondja Jézus a vaknak és ezáltal mindenkinek szól, aki befogadja a beszédét! Legyen így veled is, hogy megnyíljanak hit szemeid a földi és mennyei örökségedre. 

Amikor tisztán látod az Igéből és hitben megragadtad mennyei örökségedet, ez az örökkévaló tény három dolgot eredményezz az életedben;

  1. Sokkal inkább az odafelvalókkal kezdesz el törődni, a mennyei, örökkévaló értékrend szerint építed az életedet a földi, múlandó prioritások helyett!
  2. Sokkal könnyebben átmész hit által a földi élet kihívásain, nehézségein esetleg szenvedésein, amikor tiszta jövőképed van a földi és mennyei örökségedről
  3. Aki elengedi a múltat és látja a jövőt az áldott és célratartó a jelenben!

Kívánom, hogy tekintetedet mindig tartsd Jézus Krisztuson és mennyei örökségeden, nem engedve be a szellemi rövidlátást, ami beszűkíti a tért körülötted és egy besötétedett, torz látásmódot hozhat.

 

Szeretettel üdvözöllek,
Süveges Imre
Apostoli szolgáló

Tudj meg erről a témáról többet és szerezz friss inspirációt Isten Igéjéből, meghallgatva és hit által befogadva ezt a tanítást!

Süveges Imre, Mennyei örökségünk, I-II.

http://www.omegagyulekezetek.hu/hu/tanitasok 

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában;

Élet a síron túl: Menny és Pokol – valós átélések:

https://www.youtube.com/watch?v=Eivd0MYs63c

A menny létezik:

https://www.youtube.com/watch?v=Th9t7R8GYz4

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek;

Pintér Béla: Táncol a menny:

https://www.youtube.com/watch?v=6aPkjdzWoJQ

Várjuk visszajelzéseiteket, bizonyságaitokat amennyiben áldást jelentett a Heti Bátorítás kiadványunk. Amennyiben Isten cselekedett életetekben ezen keresztül is, jelezzétek felénk, hogy bennünket is tovább inspiráljon erre a szolgálatra!