search
hun / eng / rom / ger
heti_batoritas_sav

Zsid. 13, 15;

Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.

Az Istennel való kapcsolatunkban egy fontos áldozat az Ő nevének hatalmáról, győzelméről vallást tevő megvallásaink, aminek pozitív gyümölcsei bejönnek az életünkbe!

Megvallásaink végig kísérik az életünket, mindennapjainkat. Ezért kiemelten fontos, hogy legyen egy Bibliai látásunk, megértésünk ebben a témakörben.

A beszéd az ember kiemelt képessége, amit a Teremtőtől kapott, többek között ebben is képmásai vagyunk a Mennyei Atyánknak.

Péld. 18, 20-21; (A zárójel mögött az eredeti szó jelentéseit írtam az Ige mondandójának mélyebb megértése miatt!)

Amit mond az ember, annak a gyümölcséből (termés, nyereség, haszon) fog jóllakni (megelégszik eltelik, betelik) a teste, (benseje, belső embere) és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia.

Élet (virágzás, siker, prosperálás, jólét, boldogulás) és halál (pokol, csapás, pusztulás, romlás) van a nyelv (beszéd) hatalmában, (erő, fegyver) amelyiket szereti (kívánja) az ember, annak a gyümölcsét (termés, nyereség, haszon) eszi.

A beszéded valamit terem; Nyereséget, hasznot, vagy kárt és romlást hoz, jó, finom gyümölcsöt eszel vagy rothadt, romlottat. Amit beszéded terem azzal laksz jól, jó étellé vagy romlást hozó étellé válik a te benső embered számára. Nemcsak magadat táplálod vele, hanem a környezetedben lévőket is.

Beszéded jóllakatja a tested; Eltölti, betölti a tested, belsődet, belső emberedet. Táplálja, vagy rombolja. Mit szeretsz enni? Mivel táplálod a környezeted, családod?

Beszéd hatalom fegyvere, eszköze; Mire használod, építésre, romlásra?!

Melyiket szereted, melyikhez ragaszkodsz? Élet beszédei, megvallásai: "virágzás, siker, prosperálás, jólét, boldogulás" lesz a termése vagy Halál beszédei, megvallásai: "pokol, csapás, pusztulás, romlás" gyümölcsei teremnek az életedben, környezetedben beszédeid következtében?!

Mát. 15, 18;

A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik (tisztátalanná teszik!) meg az embert.

A szívből kimondott beszédek hatnak rád, hatnak a láthatatlan világra, hatnak a körülötted lévő emberekre, önmagadra is.

Megfertőznek! Elindítanak egy jó vagy rossz folyamatot az életedben, illetve azok életében, akik ennek a fertőzésnek engednek, utat nyitnak! Tisztává, vagy tisztátalanná teszik az életedet! (Károli ford.)

Beszéd típusai:

- Semleges, hétköznapi, mindennapi beszéd

- Ihletett beszéd (más a Súlya, szellemi töltete van, szívből, meggyőződésből erővel, időnként érzelmi felindulásból mondjuk ki)

Ihletett beszédek:

- Isten Szelleme által ihletett beszéd

- Démoni szellemektől ihletett beszéd

A megvallás olyan erős szellemi töltettel kihirdetett beszéd, amit teljes szívből, meggyőződésből, illetve érzelmi felindulásból mondunk ki.

Egy nagyszerű győzelmi eszköz lehet Isten kezében, de az ellenség is használhatja ott, ahol helyet adnak neki tudatosan vagy tudatlanul.

Péter életpéldája:

Jézust megtagadja erős démoni nyomás, a félelem hatására, így beszéde fegyver lett a Sátán kezében. Jézus feltámadása után 3 x kellett kimondani az ellenkezőjét, így bűnbánata után teljesen helyreállt! /Máté, 26, 69-75;/

Péter példáját követve törekedjünk negatív beszédeinket helyes megvallásokkal közömbösíteni.

Tudatosan Isten fegyvereiként használjuk megvallásainkat, hogy győzelmet, áldást, életet, prosperitást, jó előmenetelt szabadítsanak fel az életünkbe és a ránk bízottak életébe!

Szeretettel üdvözöllek;

Süveges Imre

Apostoli szolgáló

 

Tudj meg erről a témáról többet és szerezz friss inspirációt Isten Igéjéből, meghallgatva és hit által befogadva ezt a tanítást!

Süveges Imre – A megvallás ereje I.

http://www.omegagyulekezetek.hu/tanitasokk/000000097%20A%20megvallas%20ereje.mp3

 

Figyelmedbe ajánlom még ebben a témában:

Derek Prince – A megvallásban rejlő erő

https://www.youtube.com/watch?v=g85uPBXbmqU

A szavak ereje

https://www.youtube.com/watch?v=evVaSAM10xI

 

Legyen ez a dicséret bátorítás és felemelésére a lelkednek, szellemednek:

Hit Gyülekezete – Hiszem van Atyám a Mennyben

https://www.youtube.com/watch?v=6DQgItLMi_Y

Heti imakérés:

Imádkozzunk azért, hogy a beszédünk Isten Igéjéhez igazodjon és a romlás beszédei Jézus Krisztus nevében legyenek semlegesítve!

 

Várjuk visszajelzéseiteket, bizonyságaitokat amennyiben áldást jelentett a Heti Bátorítás kiadványunk. Amennyiben Isten cselekedett életetekben ezen keresztül is, jelezzétek felénk, hogy bennünket is tovább inspiráljon erre a szolgálatra!

Szívesen veszünk minden adományt, hiszen szolgálatunk hátterét önkéntes adományokból biztosítjuk!

Omega Hálózat Egyesület. K&H Bank: 10401921-50526650-80751000