search
hun / eng / rom / ger
sav-ifeszt_2

Az elmúlt években Isten Szelleme megújította rajtam azt a terhet, hogy a következő generáció (tinik, fiatalok) felé aktívabban szolgáljunk.

Látom, hogy ennek a generációnak nagy szüksége van Krisztusra és olyan fiatalokra, akik képesek megérinteni a barátaikat a Biblia üzenetével és valóságos megoldásokat kínálnak a problémáikra.

Ennek jegyében 2011 augusztusában egy iFeszt (Ifjúsági Fesztivál) rendezvény-sorozatot indítottunk útjára.



ifesztbanner



Fontos cél, hogy a fiatalokat a saját generációjuk elérésére motiváljuk, eszközöket adva kezükbe, tanítva őket a szolgálatra. 

Süveges Imre



Napjainkban

Immáron az ötödik iFeszt rendezvény után - amelyeken keresztül több száz fiatalt értünk el- a sok pozitív visszajelzés, a változások bátorít bennünket, hogy folytassuk ezeket a rendezvényeket.

 

Ifi-alpha, ifjúsági klubok.

Az elmúlt években az országon belül és határon túl számos helyen indítottunk ifjúsági klubokat, ahol a nemzetközileg is elismert ifi-alpha programot használjuk.

Ezeken a klub-foglalkozásokon sok fiatal vesz részt. A tartalmas délutánokon a jó közösségélményen túl a bibliai értékrenddel is megismerkednek.

Ez egy jó lehetőség, hogy vidám, barátságos, oldott légkörben beszélgethetnek osztálytársaikkal, barátaikkal a fiatalok.

 

Júliusban ismét iFeszt!


További információk itt!

ifeszt2017-nyar





iFeszt táborok

Az iFeszten és az ifi klubokban részvevő fiatalok és barátaik számára évek óta szervezünk iFeszt ifjúsági táborokat, ahol nyaranta több száz fiatal élvezi a tartalmas, változatos programokat. Lelki pásztorok segítik a fiatalok erkölcsi, szellemi érését.


Galéria